Ötvösművészet: 2017

Laczák Géza

Születési helyszín inspirációja, annak történelmi hagyománya, hatása a gyermekkori évekre.

Baján születtem, de sajnos semmi emlékem nincs a Duna parti városról, annál inkább Szigetvárról, ahová két éves koromban költöztünk. Zenei általánosba jártam, hegedülni tanultam öt évig, valamint kottaírást, zeneelméletet, zenetörténetet, foglalkoztam a zenei pálya gondolatával. Írtam kis gyerek dalocskákat is, de ezek szerencsére elvesztek. Ezzel párhuzamosan rajzszakkörbe jártam, amit kisgyerekként jobban élveztem mint a hegedűgyakorlást, és mivel bíztatást kaptam, ebben az irányban mentem tovább

A város történelmében meghatározó időszak volt az 1566-os év, a török támadás, Szigetváron minden Zrínyi Miklósról szól. A vár, ami nem egyezik a korabeli események helyszínével, gyerekkori játszóterem volt, bejártunk a múzeumba is, a középkori páncélok, ágyúgolyók, fegyverek, zászlók már akkor lenyűgöztek.

Családi háttér hatása a gyermekkori évekre.

Négyen voltunk testvérek, szüleink mindig elfoglaltak és fáradtak voltak, az ötvenes években néhány élelmiszerért már hajnalban sorba kellett állni. Velünk élt idős nagymamám is, aki csodálatos jelenség volt a régi világból, és bár soha nem politizált, de átszűrődött a lényén a monarchia légköre, hiszen a kiegyezés korában született. Népies műdalokra tanított minket, ha nem akarta, hogy mi is értsük, németül beszélt anyámmal, elavult illemszabályokkal próbálta féktelen gyerek energiánkat lekötni, és titokban megkereszteltetett bennünket a református templomban. Emlékeim szerint szabad és örömteli gyermekkorom volt, jó fejű gyerek voltam, nem sokat gyötörtem magam a tanulással, még a hegedűmet is elhagytam a patak partján, (persze utánam hozták) inkább a barátokkal lógtunk, különösebb korlátozások nélkül.

Középiskolai tanulmányok helyszíne, tanárok ismeretanyagok inspirációja, első találkozás a művészettel, mi ösztönzött, hogy művészetet gyakorolj, mi vezetett a fém mint anyag felé, minek, kinek az inspirációjára indultál az ötvösség felé, kik voltak a mestereid a középiskolában akik a szakmára/művészetre tanítottak.

Természetesen minden megváltozott amikor Pécsre kerültem a Művészeti Szakközépiskolába, ötvös szakra. Az első osztályban szigorú rosta volt a betűírás tantárgy a díszítő festő tanár égisze alatt, egy rémálom volt . Valószínűleg csak az mentett meg, hogy az ötvös szaktanárnő Nádas Éva véleménye szerint ügyesen kalapáltam. Ő tervezést nem tanított, másolatokat készítettünk különböző korokból hagyományosan, kalapálással. Készítettünk római tálakat, barokk serlegeket, középkori ivókupákat, népvándorlás kori tarsolylemezeket és vadászjeleneteket cizelláltunk, emellett szakelméleti képzést is folytatott. Ekkor tanultuk meg a szakma alapjait. Kalapács reszeléssel kezdődött, fűrészelési gyakorlatokkal folytatódott, mint egy ipari szakiskolában. Ez is vízválasztó volt, néhányan örökre megutálták az egészet, mások azonban hamarosan ifjú Cellíninek gondolták magukat, velem együtt. A tervezés azonban hiányzott, viszont ha meggondolom, hogy viszonylag korlátozott óraszámban mennyi mindenbe kaptunk betekintést, megérte.

Legnagyobb hatással azonban Rétfalvi Sándor szobrász mintázás órái voltak mondhatom valamennyiünkre. Magas színvonalú előadásai egy életre elköteleztek sokunkat a művészeti pálya és a plasztikai szemlélet mellett. Azt azonban már akkor észrevettem, hogy kissé másodrangú műfajként, megélhetési tevékenységnek kezeli az ötvösséget, és ez zavart engem. A légkör azonban csodálatos, alkotó jellegű volt, semmiképpen nem iskolás. Képzésünk érthetően elsősorban szobrászi szemléletű volt, plasztilinből agyagból, gipszből plasztikákat mintáztunk, és a jobbakat ólomból meg is önthettük. Előfordult, hogy egy -egy sikeres öntés után az öntőtégelyt a vállunkra vettük és átballagtunk a közeli Nádor sörözőbe néhány korsóra, valahogy sohase lett baj belőle. Pécsett a „művészetisek” kissé fekete bárányok voltak, öltözködésünkkel, viselkedésünkkel kilógtunk a sorból. Ha hozzávesszük az akkor még progresszív állapotban lévő rock and roll kultúrát, a hosszú hajat, a borostát, a farmert, ma már kissé megmosolyogtató, de izgalmas időszak volt. Ekkor hallottam először a szobrászat és az építészet kapcsolatáról, külső- belső -és szellemi terekről, arról hogy egy szobor és egy katedrális között csak léptékében van különbség. Ezek a dolgok lenyűgöztek és elköteleztek engem a művészet mellett. Az első művészeti élményem is a szobrászathoz kapcsolódik. Rétfalvi Sándor vitt el minket egy pécsi szobrász, Bocz Gyula kiállítására, és szakmai tárlatvezetést is tartott. Volt ott fekete mészkőből egy hullám kifaragva, amiről azt gondoltam, hogy ilyet én is szeretnék acélból készíteni. Bocz Gyula nekifogott a közeli Nagyharsányi hegyen elhagyott kőbányát egy szoborfolyammá megfaragni. Ez a munkája bár befejezetlen maradt, azonban szellemi előképe lett az ott kibontakozó szobrász művésztelepnek.

Milyen elhatározás vitt a főiskolára?

Az nem is volt kérdés hogy ötvös leszek, és az igazat megvallva akkora önbizalmam volt,hogy már tizenhat évesen kész művésznek éreztem magamat, nem nagyon foglalkoztatott a főiskola, bár lehet hogy csak túlságosan elérhetetlennek tűnt a tízszeres túljelentkezés miatt. Ha nincsenek jóakaróim, barátaim, elkallódtam volna. A véletlen azonban összehozott Péter Vladimírral, aki akkor még Péter Jani volt, és az első évet kezdte a főiskolán, amikor mi (Zidarics Ilona és én)stabilizálódtunk a gimiben. Nádas Éva tanácsára elkezdtünk feljárni hozzá a rajzainkkal,szobrocskáinkkal, plakettjeinkkel, amiket ő nagyon alaposan lekorrigált, azzal az egyre inkább nyilvánvaló szándékkal, hogy ezek a látogatások már előkészületek voltak a főiskolára. Engem azonnal felvettek, Ilonkát egy évvel később.

Mesélj a felvételiről. Első benyomásokról.

A felvételiről a fejmintázás, a fejrajz és a cizellálás maradt meg az emlékezetemben. A modell idősebb néni volt parasztasszony külsővel, akiről én, ma sem tudom hogy miért, egy angol kisasszonyt mintáztam. még a gombokat is megrajzoltam a ruháján. Odajött a főiskolás segítő, hogy nem lesz jó, pofozzam át az egészet, de én úgy hagytam, mert azt gondoltam, hogy az értékelésnél nem lesz ott a modell. A fejrajzhoz mindenki fekete szenet használt, én viszont barna pit krétát. Ezek nem voltak teljesen tudatos cselekedetek, mégis szerencsés döntések voltak, nem tűntem el a sokaságban. A szakmai feladatnál ami egy motívum tervezése és cizellálása volt, jól jött az előzetes felkészítés, hiszen ötvös tárgy tervezést soha nem tanultam, a szobrászi szemlélet viszont ott nem volt célszerű. Egy oroszlán domborítást készítettem dekoratív osztásban, de nem anatómiai, hanem díszítő jellegű felbontásban.

Kik voltak a főiskolai mestereid Rektor személye és befolyása. Rajztanár és szaktanár.

A főiskolán Engelsz József volt a mester, aki azonnal kiszúrta, hogy semmilyen formakultúrát nem hoztam a középiskolából, volt rajtam mit tanítani. A rend az volt, hogy csak a mester által aláírt tervre adtak anyagot, az én esetemben azonban a tervezési folyamat annyira elhúzódott, hogy alig maradt idő a kivitelezésre, az el nem készült munkák tulajdonosait viszont kegyetlenül vissza tapsolták. Emlékezetes maradt az őrült hajtás, a több napos éjszakázások.

A rektor abban az időben Pogány Frigyes volt. Nagy tekintélyű építész, szakíró, előadó. A másodéves padlóvázám annyira tetszett neki, hogy felvitte az irodájába és ott is tartotta. Gerzson Pál és Csík István voltak a rajztanáraim. A mi évfolyamunk szaktanára Pölöskei József, a szobrász tanár Illés Gyula voltak.

Mit tanultál a főiskolán. Milyen metódus szerint oktattak. Milyen tárgyakat oktattak.

Az ötvösség oktatása féléves feladatok tervezése és kivitelezése formájában történt. Tál, jelvény, váza, térplasztika, készlet, ékszer és egy év diplomamunka. Addig folyt a tervezés amíg a mester kivitelezésre alkalmasnak nem találta, csak akkor kaptunk anyagot, eszközöket, szerszámokat. Jól felszerelt forrasztóműhely és gépműhely volt szakoktatókkal. Csak a befejezett munkákat fogadták el, aki ki tudta magyarázni a megcsúszást, az évet ismételt, a link hallgatókat viszont azonnal kirúgták. Nem tudom, hogy ez milyen metódus szerinti működés, de hatékony volt. A közismereti tárgyak közül a művészettörténeti órák maradtak emlékezetesek, mivel a folyamatos diavetítés miatt lekapcsolták a villanyt, tankönyv hiányában viszont muszáj volt sötétben is jegyzetelni.

Milyen hazai és nemzetközi művészeti áramlatok befolyásolták művészi szemléletedet.

Akkoriban jelentkezett erős művészeti irányzatként a dizájn, amelynek voltak elkötelezett szószólói, de nem voltak ilyen irányú feladatok, sem megfelelő hazai ipari háttér. Készítettünk áldizájn tárgyakat,rézből kisipari eszközökkel, a divat miatt, a kritikusok meg is dicsértek minket, vásárlók azonban nem voltak. Ugyanígy volt konyhaprogram, panelprogram és talán más hasonlók is. Igazi sikert azonban főként a saját műhelyben gondosan elkészített egyedi tárgyakkal lehetett elérni. Nemzetközi vonatkozásban a jóval fejlettebb technikai lehetőségek, különleges ötvözetek, technológiák voltak azok, amiket pályakezdőként irigyeltem a nyugati kollégáktól. Ezek a lehetőségek formai újdonságokat is generáltak, idővel azonban mi is bekapcsolódhattunk ezekbe a folyamatokba. A Csiky Tibor nevéhez köthető neo-konstruktivizmus, Henry Moore félig figurális, félig amorf formakezelése, Bohus Zoltán letisztult acéllemez szobrászata hatottak rám.

Egyéni kifejezésmódodra mikor és hogyan találtál.

A nyolcvanas évek végén,kilencvenes évek elején kezdtem anyagkísérletekbe, amelyek részben a rézlemez hőeljárás általi gyűréséből, részben a rozsdamentes acél ezüstforrasztás általi formaképzéséből, illetve ezek egymásra hatásából alakított tárgyformálásból álltak. Egyszerűbben fogalmazva ellenpontoztam a gyűrt rézlemezt a polírozott feszített tükrös acél felülettel. Ezt a hatást az ötvösség minden általam használt műfajában alkalmazom. Munkáim sajátossága még a különleges színezés, amit én az egyszerűség kedvéért krómpatinának nevezek.

Milyen munkákat készítettél a főiskolán, mi volt a diplomamunkád.

Fali tál, edény, váza, térplasztika (állatfigura) jelvény, készlet, ékszer, relief, diploma tervezés és diploma kivitelezés. Ezek voltak az egyes félévek feladatai. A diplomamunkám cirkusz témájú relief, 80 x 200 cm. Helyszíneket, üres falakat kellett találnunk, és azokra terveztünk munkákat. Én a Fővárosi Nagycirkusz előterének egyik oldalfalát néztem ki. Ezek természetesen fiktív helyszínek voltak, a méreteket is a főiskola anyagi lehetőségei és a rendelkezésre álló idő határozta meg.

Rövid elemzés a diplomamunkáról, anyag, forma, design.

Diplomamunkám polírozott sárgaréz lemezből forrasztott technikával készült, tűzzománc betétekkel. Nemcsak a cirkusz, hanem az annak környezetében lévő városliget és vidámpark hangulatát is próbáltam visszaadni. Formavilága absztrahált körhinta motívumokból, szélforgók, tükrös mézeskalácsok, zeneszerszám elemekből áll geometrikus felbontásban. A relief külső körvonalait szabadon kezeltem, és a mélységi méretek is meglehetősen erőteljesek, 30 cm körül. A zománcozott alkotórészek színvilága a vursli harsányságát érzékeltetik.

Rövid értékelés a főiskolai évekről. Diáktársak, tanárok későbbi kapcsolata.

Mindenképpen hasznos volt. A szakmai tervezési folyamat végeredménye világos, jól látható kellett hogy legyen, menet közbeni változtatásokra nem volt mód, az aláírt tervet kellett megvalósítani. Ez inkább a megrendelésre történő tervezésre hasonlít. Szó sem lehetett idő túllépésről, vagy befejezetlen munkáról, ez önfegyelemre szoktatott. A főiskolán készült munkákat tanulmányokként kell kezelni, ahol a mester korrektúrája meghatározó. Ők később a területen is segítettek munkához jutni, és tanácsokat is adtak a szervezésben, lebonyolításban.

Főiskola után elhelyezkedés a pályán. Szellemi szabadfoglalkozású művész helyzete, lehetőségei.

A hetvenes évek második felében még tartott az építőiparban a hiánypótló tevékenysége az ötvösművészeknek, a kötelező 2 ezrelékes művészet finanszírozási összeg is érvényben volt. Találtunk munkát, nem kellett állásba menni. Feliratokat, belső téri berendezéseket, kapukat, cégéreket készítettünk. Egyedi, vagy kis szériás tárgyakra a Képcsarnok és az Iparművészeti Vállalat adott megrendeléseket árubemutatók keretében, országos üzlethálózatuk volt. Az Iparművészeti Vállalatnak saját kivitelező üzemei voltak, amelyek korlátozott számban ugyan de igényeltek terveket, prototípusokat.

Művészeti tagság, csoportok, együttműködések.

Diploma után automatikusan tagjai lettünk a Művészeti Alapnak. Harminc éves korig a fiatal képzőművészek stúdiója is befogadott, tag voltam ott is, Hasítás és Ék című kisplasztikáimat szerepeltették éves kiállításukon. Kicsit később létrejött a FISE, ott 35 éves korig lehettünk. Viszonylag korán meghívtak a Képző és Iparművészek Szövetségébe, a Miskolci Ötvösművészeti Quadriennálék sikerei után. Működött az Andrássy úton a Fiatal Művészek Klubja, legendás hely volt, benéztünk néha esténként.

Megrendelések, kültéri és beltéri művészeti alkotások. Tárgyleírás, megrendelő. funkció.

Még szinte meg sem száradt a tinta a diplomámon, amikor a jó szerencsém a Hungexpo vásár rendező irodához vezetett, ahol megbízást kaptam a Budapesti Nemzetközi Vásár Díjainak elkészítésére. Hat éven át évi két alkalommal, ősszel és tavasszal készítettem hat nyolc Nagydíjat, és közel ötven Vásárdíjat. Szinte minden időmet kitöltötte ez a tevékenység, évente megkívánták az újratervezést, ugyanarra az emblémára. Ezek nonfiguratív 30 cm, ill. 15 cm körüli kisplasztikák voltak konstruktivista felfogásban. Később a különböző szakvásárok díjait is rám bízták. A főiskolán szinte kötelező dekoratív szemléletmód ez időszak alatt alakult át bennem lényegre törő, végletekig letisztult formavilággá.

Már a nyolcvanas évek második felében készítettem el a Budapest, X. Gyakorló úti Közgazdasági Szakközépiskola három méteres sárgaréz Óraplasztikáját. Kereszt irányban egymásba metsződő hengerek hordozzák a mértani középpontban elhelyezett számlapot, amely egyedi, digitális óraszerkezethez kapcsolódik. A vízszintes irányú kisebb henger végződései osztott félgömb alakúak, ez akusztikus hatású formai utalás az óra iskolai csengetésvezénylő funkciójára.

A kilencvenes évek elején a Soproni Szent Erzsébet Kórháztól egy méteres villámhárító rézgömbre kaptam megbízást, amely az építész elképzelése szerint függőleges cikkelyekből állt. Én azonban a középsőt visszasűlyesztettem, és rozsdamentes acélból készítettem el, ami az ottani orvosokat osztódó sejtre emlékeztette, ezért cégérként lekerült a bejárat fölötti terasz párkányára. Így lett az alkalmazott tárgyból az épület rendeltetésére utaló térplasztika.

2006-ban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készítettem el a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Épületének ügyfélfogadó előterébe a 3,14 méter magas ÍR-ÁS című fali plasztikámat. A feladatom írástörténeti emlékmű létrehozása volt, megmutatni az írásbeliség hatását az emberiség fejlődésére. Hatalmas ívű csodálatos munka. Anyaggyűjtés közben a kezembe akadt a „rozetti” kő, amelynek megfogott az előtörténete. Eredeti méretben savmaratással rézlemezre vittem, majd alávetettem egy fémgyűrési folyamatnak, amit addig a határig hittem el, hogy éppen csak felismerhető legyen az eredeti szöveg. Ez lett a háttere az egyik csúcspontján forgatható rozsdamentes acél kockának, melynek kifelé álló három oldalára Bartók „Cantana Profana” kottáját, Kölcsei „Himnuszának” kéziratát, és Bólyai Farkas „Középponti és kerületi háromszögek tétele” rajzát tettem, szintén savmaratással. A zeneírás, a költészet és a mértani szerkesztés az írás kifinomult formái, az emberi kultúra fejlődésének lehetőségére utal, amely képes talán úrrá lenni a természeti erők pusztításain. A szöveges alkotóelemek formai ellenpontozással kapcsolódnak, a forgó, fényes acél kocka pozitív elemként illeszkedik a gyűrött, összeégetett, színezett háttér negatív hátterébe.

2010-ben készítettem el a Szentendrei Műhely Galéria mediterrán hangulatú udvarába rozsdamentes acélból Szökőkút és Borkút munkámat. Három szivattyú működteti a visszaforgatós vízellátást, csak a párolgásból eredő veszteséget kell pótolni. Medencéjében, amely egy száz literes víztárolót rejt, nyolcszögletű különböző magasságú vízfogadók vannak elhelyezve, melyekhez mobil borkút csatlakozik, ezt kiállítás megnyitókon használják. A szökőkutat kis áttört féltető zárja le, innen folyik a víz a medencébe. A rozsdamentes acél szerkezet az udvar kőburkolatához igazodó mészkőlapokat foglal be. Büszkén mondhatom, hogy én terveztem a mű teljes gépészetét is.

Autonóm művészeti alkotások. Tárgyleírás, művészeti koncepció.

Megrendelési feladataim között mindig próbálok időt szakítani öncélúnak tűnő formai játékokra, hiszen a fém kimeríthetetlen technikai lehetőségei mindig új és új tartalmak kifejezésére adnak módot. Ezekből a kísérletekből születnek meg a különböző térformáim, amelyeket sokszor évekig érlelek, magam körül tartok, míg csak el nem jön a pillanat a megoldásukra. A tartalom és a forma itt nincs rangsorolva, semmi szabály nem érvényes, azt csinálom ami éppen az eszembe jut, a megoldások általában számomra is a meglepetés erejével hatnak. Így születik szinte az összes plasztikám, reliefem, tálam, és a megnevezhetetlen műfajú tárgyaim. Felsorolok néhány címet: Törtvonal, Osztódás, Töréspont, Törésvonal, Kötelék, Fordulat, Elmozdulás, Fejlődés, és még sorolhatnám. Közös jellemzőjük az egyszerű, azonnal érthető gesztus kifejeződése, kisplasztika, tál, vagy ékszer, formájában. Ezek a legnépszerűbb munkáim a galériákban.

Kiállításokon, biennálékon való részvétel.

Érzek némi felelősséget a szakma pillanatnyi állapota iránt, hiszen a társművészetek, a textil, a bőrművészet, a kerámia, az üveg, porcelán, a grafika, az ipari formatervezés és a belső építészet, rendkívül erősek, velük kell lépést tartanunk. Tenni azonban a saját munkámon kívül keveset tudok, mert a vezetői, vagy oktatói ambíciók teljes mértékben hiányoznak belőlem. A részvétel viszont fontos. Mindig megkülönböztetett figyelemmel készülök az országos vagy nemzetközi seregszemlékre. Ha hívnak, szívesen segítek a rendezésben is. Azt is látom , hogy az ötvösművészet komoly változások előtt áll, amelyeket a közös kiállításokon lehet legjobban felmérni, esetleg befolyásolni.

Mi Laczák Géza saját hangvétele. Hol helyezkedik el az ötvösségen belül.

Az ötvösművészet alkalmazott műfaj, amit sokan másodlagos tevékenyégnek tekintenek. Én nem gondolom, hogy minőségi különbség van a magas művészet és az iparművészet között. Említek néhány közhelyet, amelyekről azonban néha mintha megfeledkeznének. Magyarország legértékesebb műtárgya ma is a Szent Korona. A szkíták a Dunától Kínáig tartó birodalmukban kizárólag használati tárgyakat készítettek (lószerszámokat, öltözködés kiegészítőket, használati tárgyakat), ezekbe viszont benne van a teljes világképük, aranyba, ezüstbe, bronzba öntve. Az én felfogásom szerint megfelelő önbizalommal kell a régi műfajok felé fordulni, új, mai tartalmakkal és formákkal megtölteni. A tál, a doboz a váza nem elavult műfajok,csak korszerűtlenül alkalmazzák őket. Én ezzel próbálkozom, és a közönség jól fogadja.

Emelj ki „Laczák Gézás” stíluselemeket, amelyek rád jellemzőek. Egyéni felfogás a saját művészetedről.

Talán a megbízásaim jellegének a következménye, hogy mára szinte már kizárólag nonfiguratív tárgyakat készítek. A gömb, a kocka, a gúla, a kúp és egyéb geometrikus formák azonban megszemélyesülnek a kezem alatt, különböző gesztusokat kezdenek el hordozni, amiket az emberek észre is vesznek. Mondok egy példát. Néhány éve készítettem egy kisplasztikát „Osztódás” címmel, ami egy átlósan kettévágott gyűrt színezett kockából és a két fél között, egy fényes rozsdamentes acél hasonló, de kis méretű formából állt. Egy apa a saját kis családjára ismert, és megvásárolta. Ezek a gesztusok azonban ritkán, vagy egyáltalán nem előre elhatározottak, azt gondolom ,hogy belőlem fakadnak, ez azonban nem az én különleges sajátosságom, megvan valamennyiünkben, mert nem bújhatunk ki a bőrünkből.

Művészeten belül és művészeten kívül milyen események , személyek hatottak rád.

Legerősebb magánéleti élményem 1988-ban Lili lányunk születése. Felemelő volt látni és befolyásolni fejlődését . Ez az esemény egy kicsit átrendezte az addigi értékrendemet. Ez idő alatt jöttem rá, hogy mennyire erős a kapcsolatom feleségemmel Zidarics Ilonával, akivel gimnázium óta együtt vagyunk.

Helyzetértékelés a rendszerváltás utáni évekről a szakma változása tekintetében.

A változások a munka szempontjából nem hirtelen történtek a régi szerkezetek már nem-, az újak még nem működtek megfelelően. Itt is a szerencsém segített a folyamatos munka fenntartásában, a Magyar Külkereskedelmi Bank egyéb pénzintézetek társaságában országos fiókhálózat kifejlesztésébe kezdett. Ehhez ötvösre is szükségük volt. Tíz éven keresztül szereltük fel a különböző bankfiókokat lámpákkal, feliratokkal, kapukkal, esernyőtartókkal, hamutartókkal, korlátokkal és egyéb berendezésekkel. Ezek azonban nem az örökkévalóságnak készültek. A következő felújításkor kidobták, a legfrissebb dizájn a bank tőkeerősségét mutatta. Az ezredforduló környékére nagyon lecsökkentek a megrendelések, viszont lehetett pályázni különböző alkotói támogatásokra, amit én meg is tettem . Így készültek el nagyobb méretű szobraim, a „Függvény”, a „Nyitány”, a „Fényfordító”, és az „ÍR-ÁS” is.

Milyen korszakokra osztható fel eddigi pályád.

Főiskola után felhagytam a dekoratív stílussal, és a hozzám közelebb álló neo-konstruktivista felfogásban kezdtem dolgozni, hasonlóan Csíki Tibor, Bohus Zoltán, Lugossy Mária törekvéseihez. Anyaghasználatban is törekedni kezdtem a rézről az acélra való átállásra. Ez azonban az akkori hazai kereskedelmi kínálat miatt nem ment zökkenő mentesen. Közben azonban törekedtem a saját, máséval össze nem téveszthető stílus kialakítására. Anyagkísérletekbe kezdtem, amelynek az eredményei a kilencvenes évek elején kezdtek megmutatkozni. Innen számítom azt az időszakot, amikor az anyag és a technológia már nem cél, hanem csak eszközök voltak tárgyaim megvalósításánál.

Ismertesd a következő fogalmakat: fémgyűrés, fémszínezés.

Minden ötvös aki használja a kemény-, vagy ezüstforrasztást, ha máskor nem tanulóéveiben elkövette a túlmelegítés hibáját, melynek következtében az ezüst vagy sárgaréz lemez meggyűrődött összeráncosodott. Ez sokszor csodálatos felületeket eredményezett, amit én irányított körülmények között próbáltam létrehozni. Magasabb olvadáspontú bronz vagy vas félgömböt tettem a lemez alá és így hevítettem addig a pontig amíg az ezüst, vagy sárgaréz lemezem képlékennyé nem vált, és a saját súlyánál fogva rá nem ereszkedett az alatta levő fél golyóra. Mondanom sem kell, hogy rengeteg anyagot elégettem, ezért az ezüsttel való kísérletezést abba kellett hagyni. A réz viszont ígéretesen alakult, az egyre nagyobb méretekhez a melegítési technikámat kellett fejleszteni. Ugyanilyen közismert szakmai körökben a lánggal való fémszínezés, én viszont azzal, hogy polírozott és nikkelezett vagy krómozott lemezt melegítettem, kiszámíthatóvá tettem a várható színhatásokat.

Hogy látod a kézműves iparművészet és a design közötti kapcsolatot.

Nehéz, nálam sokkal nagyobb elméleti felkészültséggel rendelkezőknek való felvetés. Ha azonban a dolgokat leegyszerűsítjük, akár mennyiségi kérdést is csinálhatunk belőle. Egy új autótípus létrehozásánál a prototípus elkészítése rajz, modell vagy eredeti méretben formatervező művészi feladat, néhány változatnál nem készül több, viszont a felszerszámozott milliós nagyipari gyártás végeredménye már design. Ugyanez vonatkozik a divattervezésre és a gyártásra, az öltözködés kiegészítőkre, a különböző napi használati eszközökre egyaránt. Természetesen vannak határesetek, kézműves eszközökkel létre lehet hozni rendkívül gazdaságtalanul dizájnnak látszó tárgyakat, megfordítva viszont teljesen értelmetlen a dolog.

Ismertess pl. egy fémváza/fémdoboz elkészítését a tervezéstől a kész tárgyig.

Egy jól sikerült használati tárgy nálam nem egyszerre alakul ki. Akármilyen hatásos látványrajzot lehet készíteni, a kész tárgy sikerében szerepet játszik a súlya, tapintása, színe, fénye, illata és még ki tudja mi minden. Anyagban kell elkészíteni, és csak a végén látszik, hogy hol kell változtatni. Munka közben nagy a belenézés kockázata, ezért meg szoktam beszéli a dolgot kívülállókkal. Váza és doboz esetében tapasztalatom szerint a harmadik, vagy negyedik változat „piacképes”. Mivel ezek a tárgyak évezredek óta használatban vannak, a használhatóság követelményén túl érdemes újragondolni a funkció mai, esetleg megváltozott jellegét is. Korábban a virágváza fogalma értelmetlen volt, az emberek természet közelben éltek, nem kellett a nagyvárosi kőrengetegbe becsempészni egy szál ágat, vagy virágot.

Jövőre vonatkozó tervek, aktuális munkák.

Állandó törekvésem az általam használt technológiák fejlesztése a nagyobb méretek elérése érdekében. Ugyanakkor változatosabb formai megoldásokra is törekszem. Elkészítettem tízes léptékben néhány acélszobor tervét, amelyek a jelenlegi lehetőségeim határait feszegetik. Van ugyanakkor a műhelyemben néhány befejezetlen munka is, amelyek arra várnak, hogy megérlelődjön a gondolat az elkészítésükre.

2016. szeptember 24.

Laczák Géza.